Magunkról

A FIX HITEL ZRT. 1997-ben alakult, Masped Capital néven, mint a Masped Csoport tagja. Hosszú, sikeres évek állnak mögötte, amelyek során a szállítmányozó cégcsoport pénzügyi szolgáltatójaként több komoly vállalkozást szolgált ki, illetve volt azok tulajdonosa.

A 2013-as év folyamán történt tulajdonosváltással a Társaság kivált a cégcsoportból, és fő tevékenységként hitelek nyújtásával, illetve különböző pénzügyi szolgáltatások közvetítésével kezdett foglalkozni.

A Fix Hitel Zrt. 2013 nyarán csatlakozott az Új Széchenyi Terv keretében a mikro- és kisvállalkozások támogatási programjához – az Új Széchenyi Hitel Programhoz (ÚSZH) – amelynek köszönhetően forint alapú, fix kamatozású támogatott hiteleket nyújt ügyfelei részére. A hitel program keretében mikro- és kisvállalkozások (kkv-k) államilag támogatott beruházási – és forgóeszközhitelt vehetnek igénybe, amelyekhez uniós források használhatók fel.

Cégünk mindenek előtt a prudens működésre, ügyfelei legmesszebbmenőkig diszkrét és felelős kiszolgálására helyezi a hangsúlyt. Kollégáink szakmai felkészültségével és rátermettségével igyekszünk az üzleti partnereink számára hasznos és használható, valódi üzleti előnyt nyújtó szolgáltatásokkal rendelkezésre állni. Munkánk során szem előtt tartjuk a kiszolgálás pontosságát, mert tisztában vagyunk vele, hogy mindenki ideje drága, és legfőképp a pénzügyek területén igaz a mondás: az idő, pénz.